Könyvtár


A Magyar Nemzeti Filmarchívum könyvtára országos feladatkörű filmtudományi szakkönyvtár, melynek célja és feladata a Magyarországon nyomtatásban megjelent filmtudományi, filmművészeti dokumentumok, ill. a filmtechnika, filmipar és -politika valamint -forgalmazás körébe tartozó szakanyagok teljességre törekvő gyűjtése.

A könyvtár a Színház- és Filmtudományi Intézet alapításával egy időben, annak gyűjteményi részeként jött létre 1957-ben: állománya alapját a Színház- és Filmművészeti Szövetségtől és a Népművelési Minisztériumban működő Filmfőigazgatóságtól kapott dokumentumok alkották. A Színháztudományi- és Filmtudományi Intézet szétválását követően, 1959. április 1-jén önálló gyűjteménnyé vált.

Olvasóterem (fotó: Kerekes Zoltán)

A könyvtár funkciójának és státuszának változásával együtt állománya is fokozatosan gyarapodott. Míg kezdeti feladata csupán a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum munkájának kiszolgálása és kutatóinak támogatása volt, a 80-as, 90-es években az Archívum intenzív könyv- és folyóirat-kiadási, majd oktatási tevékenységével együtt a gyarapítás is tervszerűbb lett. Az Archívum közgyűjteménnyé alakulását követően (1992) a könyvtár az 1997. évi, kulturális javakról szóló CXL. törvényben is nevesítve lett, mint országos szakkönyvtár. 1998 óta pedig a Magyarországon készült filmek forgatókönyveinek kötelespéldány-gyűjtőhelye is egyben.

A kezdő állomány 800 kötet könyvből, 600 kötet forgatókönyvből, 500 kötet folyóiratból és mintegy 800 darab kéziratból állt; mely mára több mint 20 000 kötet könyvet, csaknem 3200 kéziratot, ill. (több mint 3000 kötetben) 572 különböző folyóiratcímet és kb. 4400 forgatókönyvet számlál. 

Dokumentációs gyűjtemény (fotó: Kerekes Zoltán)

Az évek során két nagy állományrész került még a könyvtárba a kezdetben belső használatra készült dokumentációs gyűjtemény részeként: a kb. 5700 filmes személyiség ún. személyi dossziéi és a közel 15 000 (13 000 külföldi, illetve 2000 magyar) játékfilmhez tartozó dosszié – melyek kritikákat, recenziókat, újságcikk-kivágatokat tartalmaznak. Különálló egységet alkot a filmekhez tartozó szinkron- és dialóglisták máig folyamatosan gyarapodó gyűjteménye, valamint a magyar és nemzetközi fesztiválok, filmnapok cikkarchívumának mintegy 1200 mappája.

Az alapítás után nem sokkal, 1962-ben elsőként Lajta Andor hagyatéka került a könyvtár állományába, melyet az évtizedek során még 20 filmszakmában dolgozó szakember hagyatéka gyarapított – Máriássy Félixtől, Székelyi Péteren át, Ábel Péter lexikonszerkesztő hagyatékáig.

A gyűjteményrészek egyre mélyebb retrospektív feldolgozása mindmáig folyamatosan tart. A könyvtár speciális filmszakrend szerinti katalógusa napról-napra bővül és online elérhető. Az 1972 utáni külföldi folyóiratokban való keresést a FIAF International Index to Film Periodicals adatbázisa segíti, mely helyben használható.

Kapcsolat

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN