Pályázat kreatív operatőröknek

2017.11.16.

A Zsigmond Vilmos Fesztivál Nemzetközi Filmfesztivál pályázatot ír, amelyre kreatív operatőri munkával készült filmes pályaművekkel lehet jelentkezni

„A magyar operatőrök az egész filmet követik az első gondolattól az utolsó kocka filmezéséig. Ez a magyar operatőrök varázsa világszerte.” A világhírű Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos városunk szülötte, díszpolgára volt. Az ország egyik legnagyobb, legszebb és legrégebbi – lassan 100 éves – hagyományos mozija, a szegedi Belvárosi Mozi 539 fős terme 2005 óta az ő nevét viseli, amire hallatlanul büszke volt. A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál részben azért született, hogy az ő emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. A fesztiválra érkezett pályaműveket a zsűri elsősorban az operatőri teljesítmény alapján értékeli – nem figyelmen kívül hagyva természetesen a film egészének művészi színvonalát.

Zsigmond Vilmos Fesztivál pályázati kiírása

Korhatár nélkül jelentkezhet minden alkotó, alkotócsoport, de külön örülünk azoknak az alkotásoknak, amelyekben filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos egyetemi/főiskolai hallgatók vesznek részt. A program fontos eleme, hogy lehetőséget teremt fiatal alkotók számára az ismerkedésre, a tapasztalatszerzésre és -cserére az egyes országokban folyó képzésekről, filmkészítési lehetőségekről. A kiírás egyik fő szempontja, hogy a beérkező pályamunkák olyan eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak, amelyek Zsigmond Vilmos filmjeit, munkáit is jellemezték. A szervezők tematikai, technikai, műfaji megkötés és időtartam-korlátozás nélkül várják a 2015. január 1. után készült alkotásokat. Egy alkotó több filmmel is pályázhat. Az alkotásokat műfajuk szerint sorolják szekciókba. Nevezési díj nincs. Nevezni lehet nagy- és kisjátékfilmmel, kísérleti, dokumentum- és animációs filmmel a honlapon található nevezési lapon. A nevezett filmeket határozatlan idejű, kóddal védett, online letölthető vimeo vagy youtube linkkel, angol felirattal ellátva kell beküldeni. A versenyprogramba bekerült filmeket kizárólag DCP hordozón lehet benyújtani.

Jelentkezni a nevezési lap kitöltésével lehet 2018. január 21. éjfélig. A zsűri tagjai: dr. Szabó Gábor (HSC) Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre (zsűri elnök) Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díjasa (Testről és lélekről) Erdély Mátyás Kossuth-díjas operatőr (Saul fia), további díjai: az Amerikai Operatőrök Szövetségének díja, Reflektorfény-díj James Chressanthis (ASC) amerikai operatőr, rendező, író, producer, az American Society Of Cinematographers tagja dr. Muhi András – Balázs Béla-díjas filmproducer, az Inforg Stúdió alapító tagja. A zsűri fenntartja a jogot, hogy nem minden kategóriában ad ki díjat. A díjazásra rendelkezésre álló összeg: 4 millió forint.